A Pro Castello Comaromiensi, mint a Visegrad Fund támogatásában megvalósuló „Várak és Régiók” című pályázat egyik partnere az elmúlt hónapok egyeztetései után tavasszal kétoldalú együttműködési megállapodást kötött a projekt vezető partnerével, a Magyar Nemzeti Múzeummal. A projektben szereplő többi intézmény Magyarországon a Magyar- Település- és Területfejlesztők Szövetsége (Budapest, Magyarország), Lengyelországban a Sandomierz Kerületi Múzeum (Sandomierz, Lengyelország), valamint Szerbiában Golubac Erőd Kft (Golubac, Szerbia)
A pályázat legfőbb céljai a szereplő intézmények együttműködésének és hálózatba tömörülésének előirányzása mellett a várak szerepének fejlesztése a 21. században, illetve azok együttműködésének segítése a turizmus, oktatási, kereskedelmi, gazdasági, állami és önkormányzati szférában szereplő intézményekkel. A kétoldalú megállapodások célja, hogy a partnerek hozzájáruljanak a turizmus diverzifikációjához, a különböző regionális márkák és termékek népszerűsítéséhez, elősegítség a várak és a vármúzeumok szerepének fejlődését. A későbbiekben a Partnerek szándékoznak együttműködni a turizmusban, közös szakmai programokon, kiállításokon, különböző kulturális eseményeken.
A Közös Munkacsoport (JWG) a COVID járvány ideje alatt két-három hetenként tartott online üléseket. Az első személyes tárgyalásra pedig július 7-én Komáromban került sor.
A partnerek a projekt tartalmát és disszeminációját továbbfejlesztették. Meghirdették a Várak és Régiók című pályázatot középiskolás tanulók számára, hogy a felnövekvő nemzedék körében népszerűsítsék és tudatosítsák a V4 együttműködés eredményeit, illetve a közös történelmi pontokat.